2018. március 12., hétfő

Tarka-barka horgolt kendő

Ha sokat horgolsz, előbb utóbb lesznek maradék fonalaid. Esetleg fél gombolyag is, ami önmagában semmire sem elég, de ha társítjuk másik fél vagy negyed gombolyaggal, akár többel is, akkor egész érdekes dolgok készülhetnek.

A kendő részlete

Így lett ez a kendő is. Az Unforgettable fonalból elég sok színt használtam már, és ezek között van olyan is, ami már teljesen kifogyott, nem lehet belőle vásárolni. Szerencsére ez olyan fonal (volt?), aminek különböző árnyalatait nagyon jó lehet(ett?) társítani. A feltételes mód és a kérdőjel azért van, mert az új színek árnyalatait annyira nem tudom összehozni se a régiekkel, se az újakkal.
Az első és második év színeiből kapásból tudok mondani négyet, ami együtt is nagyon jól mutat, ahogy az ember dolgozott a fonallal, felfedezte más árnyalatok színeit. A hangulatuk mindenesetre eléggé hasonló volt.
Most valahogy ezt nem érzem.

Szélmintája is van :-)

De térjünk vissza a kendőhöz. A parrot árnyalat, amit máshol circusnak is neveztek, eléggé színes volt, és annak ellenére, hogy elsőre nem tetszett, rájöttem, majdnem minden más árnyalattal lehet társítani. Készítettem belőle egy kendőt, ami megmutatta a színeit, és utána már csak ehhez kellett hozzánézni, melyik árnyalat hol van elrejtve benne.

Megvallom őszintén, voltak olyan árnyalatok, melyekből sosem készült el az, amit szándékoztam belőle horgolni, valahogy nem tetszett belőle semmi.
Gondoltam egy nagyot, és a nem egészen fél gombolyag parrot színnel elkezdtem horgolni a kendőt.
Aztán amit találtam, azt társítottam. Persze, miután késznek nyilvánítottam, plusz egy hét, megtaláltam még két fél gombolyagot, ami jó lett volna hozzá, de már mindegy. :-)

Tarka-barka kendő

A kendő így is értékelhető nagyságú, a megszokott nyakbavaló, kabát alatti kendő méretű.
Szerintem nagyon vidám lett. Az is biztos, hogy pont ilyet nem tudnék még egyet készíteni, de más sem! :-)
Egy pár szót a mintáról. Vannak benne nagyimintás részek, és van hálós rész is. Mindenképpen lazítani kellett a mintán, hogy minél kevesebb fonal fogyjon, és a kendő elég nagy tudjon lenni.
A parroton kívül stained glass, az eltérő festésű tidal valamint egy kevés winary is van benne.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése