2018. március 15., csütörtök

Az idei (első?) Capri cover

Pár éve már meghorgoltam ezt a felsőt, és nagyon tetszik a minta továbbra is.
Most meghorgoltam egy olyan fonalból, aminek az összetétele majdnem megegyezik az eredeti fonaléval. Nylon van az eredeti fonalban, és ebben is. Corsica fonal neve, egy 2018-as újdonság.
Egy kis luxus, a nylon miatt fényes, kellemesen hűvös tapintású, és kissé csúszós fonal. 8 árnyalatban kapható, és megvallom, azért lett ebből a színből, mert egy gombolyagot kipróbáltam, és a próbához ezt az árnyalatot használtam. Úgy gondoltam, fejlesszük tovább a dolgot, akkor legyen ebből.

Capri Cover Corsicából

Volt egy kis idő az elején, amikor nem tetszett, éppen sok szürke volt a fonalban, de később szerencsére jöttek a világosabbak, élénkebbek.

Nagyon furcsa, érdekes fonal ez, a festését tekintve, mert a színek ismétlődését nem tudtam felfedezni. 5 gombolyagot horgoltam el, de a kész darabon látni, nem ismétlődő csíkok keletkeztek. Ez nem baj, a fura az volt, hogy az első gombolyagban sok szürke volt, a többiben meg kevesebb. Azt is bevallom, az első gombolyag végén levő sok szürkét bele sem horgoltam, pár métert hagytam veszni, főleg azért, mert sor végén egyszerűbb a fonaltoldás.

A minta és a színek
A minta az Interweave Crochet 2012 nyári számában jelent meg, de önmagában is kapható.
https://www.interweave.com/store/capri-cover

A minta tulajdonképpen nem nehéz, nagyon horgoltatja magát, így egész hamar készen van egy ilyen felső. "Rendes" pulóverfélét azért nem horgolok magamnak, mert úgy érzem, végtelenül hosszú, unalmas sorok vannak, nagyon-nagyon sokáig. A vicc az, simán meghorgolok egy kendőt, ahol a sorok hossza többszöröse annak, ami nekem fél pulóver szélességben kellene. :-) De még a körben vett soroknál is hosszabb sorokat horgolok dalolva, amikor kendőt horgolok. Nincs kitartásom, na. :-)

Szóval a minta jó, még a leírás is, csak hát NAGYON oda kell figyelni. Tudtam én is ezt az elején is, néztem is a mintát, majd egy-egy sort elolvasva úgy éreztem, tudom, és horgoltam. Aztán 1-2 sort bontottam. Háromszor is. A legkényesebb résznél már észen voltam. Mivel eléggé nehezen lehet követni a zárójeles leírásokat az ismétlések számával, majd a további és a további zárójelek és ismétléseikkel, úgy döntöttem, lejegyzetelem a sort. És szerencsére a végén stimmeltek a V-k és szaporítások is. Az ujja elválasztás már gyerekjáték volt, hiszen ugye a gyakorlat és az évek. :-) Nem ez az első ilyen top-down felsőm, tehát tudom, mi vár rám, és mire kell figyelni. A technikai kivitelezéssel pedig semmi gond, hiszen már többször készült nálam ilyesmi.
Jó, nem dicsekedni akartam, csak tényként írtam le, mi a helyzet.

Kezdőként semmiképp ne vágj bele, mert az ananászmintán azonnal látni lehet, ha elrontod, és ha nem szimmetrikus a felső mintája, az is nagyon feltűnő. Vannak kisebb minták, ahol el lehet palástolni egy-két kisebb tévesztést. Itt a bontás marad.

Akkor a jegyzőkönyv számára:
Schachenmayr Corsica fonal 80-as árnyalatból elhasználtam 5 gombolyagot.
Használt tű mérete: 4 mm.

Jelzem, ez az a ritka pillanat, amikor a fonal majdnem teljesen az eredeti minőség, és az ajánlott méretű tűvel horgoltam. Igaz, a fonalhoz kisebb tűt ajánlanak (2,5-3,5 mm), de azt nem is értem.

Most, ahogy írtam, Capri Cover és Corsica. :-) Jól jött ki, kész mediterránum. Ja, és ehhez még azt is tudni kell, a fonal olasz gyártmány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése