2018. január 11., csütörtök

Egyből kettőt - Avagy, mihez is kezdj egy hosszan színátmenetes téli fonallal

A Superlana Maxi Long Batik fonal 250 méter hosszú tortában érkezik. Batikmintás, tehát nem csíkok képződnek, hanem foltok.
Superlana maxi long batik 6775

Egy gombolyag mellényre, pulóverfélére nem elég, a teljes mennyiség felhasználásával készült sál viszont nagyon vastag, és személy szerint én ezt nem kedvelem.
A sálakat kabát alatt hordom, ráadásul az egyik kabátomnak műszőrme gallérja van, így a kívül hordott sál minden lenne, csak kényelmes nem.

Meg kell mondanom, már három másik kísérletem volt a fonallal, az elsőben az All Shawl készült el, itt legalább láthatóvá váltak a színek, és az, hogy ez a fonal valóban batik. :-)
Aztán mackókötéssel készült egy sál, ami nagyon finom meleg, de az előbb taglaltak miatt számomra hordhatatlan.

Aztán gondoltam egy nagyot, kipróbálok egy másik színt, nem mintha kétségeim lettek volna a batikmintát illetően, de úgy terveztem, egy háromszögletű kendőt horgolok belőle. Már majdnem készen volt, amikor úgy találtam, soha nem hordanám, szóval, ideje volt egy átalakulásnak.

Olyan minta kellene, amitől nem lesz még vastagabb a fonal, és inkább horgolt, mint kötött, hiszen a mackókötéseset elég sokáig kötöttem. :-)

Így esett a választásom a hálómintára, ami elég laza, ugyanakkor a fonal színei is hosszabban fognak látszani.
A nyakmelegítő mintája

Körsál lett belőle, mert a fonal egy kabát alatt hordott, nem túl hosszú sálhoz bizony elég sok, ugyanakkor földet seprőt nem akartam horgolni.

A sál készítése


8 mm-es tűvel, kb. 135 közepesen szoros láncszemmel kezdtem, amit körré kapcsoltam. Négy láncszem, egy láncszemet kihagyok, a másodikba egy egyráhajtásos pálca, majd egy láncszem. A pálca láncszem ismétlődik a soron, minden második láncszembe öltve.
Ha szereted a kihívásokat, akkor a láncszem hátsó oldalán levő szálba ölts. Ekkor lesz a pálca olyan, mint ami a láncszemsoron áll.

A kész körsál


Arra vigyázz, hogy a sorok végén mindig hagyj egy láncszemet az első kockának, tehát a kezdő láncszemek közül alulról a harmadikba kell kapcsolni a kört. A következő sorhoz egy hamispálcával belépünk az első kockába, és ott kezdjük a négy láncszemet. A pálcákat az előző sor egyláncszemes íveibe horgoljuk, a pálcák között 1-1 láncszem van.

Ezzel a mintával haladunk tovább. Jó néhány sorra szükség van, mert valahogy a keskeny sál nem mutat jól.

Az én körsálam 11 soros. Szerintem 9 sorra mindenképpen szükség van, de végül is ez ízlés dolga.
A 11. sor végén befejeztem a munkát.

A körsál kétszer nyak köré tekerhető lett, és nem szorít egyáltalán.
Pontosan 140 cm körben, és 21 cm a magassága.

Örömmel tapasztaltam, hogy elég sok fonal maradt. Ráadásul a színek is úgy jöttek ki, hogy a sál utolsó sorában éppen csak feltűnik a zöld, annak is a legsötétebb árnyalata. A megmaradt fonal zöld, ahogy látod, több árnyalatban.

Saccra úgy találtam, ebből még egy sapka is kitelik. Szerencsére így lett, 1 méter körüli fonalam maradt.

Sapka még mindig ugyanabból a gombolyagból


Azt tudtam, a sapkát lazábbra horgolom, ne legyen egy páncél a fejemen, és nehogy elfogyjon a fonal az utolsó 2 sor előtt. Ezért a sapkát 10 mm-es tűvel kezdtem horgolni, és csak az utolsó négy sor készült 8 mm-es horgolótűvel.

A sapka készítése


A sapkát 4 láncszemből kapcolt gyűrűvel kezdtem, az első sorban 10 egyráhajtásos pálca van.
2. körben minden pálcára 2 pálca, tehát 20 pálca.
3. körben minden második pálcára két pálca, a kör végén 40 pálca van.
Itt el is értem a sapka nagyságát.
Utána következő körökben minden pálcára 1 egyráhajtásos pálcát horgoltam.
A 8. sorban kisebb tűre váltottam, 8 mm-es tűvel folytattam a munkát, minden pálcára egy egyráhajtásos pálca.
A 9-11. sorban hátsó szálba öltött rövidpálcákat horgoltam, majd befejeztem a munkát.

Együtt a két darab

Sapka és körsál

Fonal: Alize Superlana Maxi Long Batik
Horgolótűk: Prym





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése