2016. február 21., vasárnap

Rojtos a divat - nyakmelegítő és sapka

Olvastam, hogy divat idén minden, amin rojt van. Nosza én is tettem erre a nyakmelegítőre.

Soft és Sparkle Soft nyakmelegítő

Két színből készült, egy sima és egy kicsit csillogós lila fonalból. A minta V, vagyis egy pálca, egy láncszem és egy pálca ugyanoda öltve.

A csíkozás soronként váltakozik, de nyugi, ez nem jelenti azt, hogy száz szálvégem lenne, mert nagyon szépen lehet a szálakat a munka fonák oldalán vezetni.

A minta közelről

A minta cikk-cakkot ad ki a csíkozás miatt, bevallom, sokáig nem láttam ilyennek, pontosan láttam a mintát. Aztán 1-2 hét múlva ránézve már én is azt mondtam, cakkos. :-)
Ebből is látni, kicsit lemaradtam a dokumentálással. Először csak a fotózás csúszott, hála a ködös és sötét napoknak, aztán meg már azt hittem, meg is írtam a posztot, de most tűnt fel, csak címe van. :-)

Nyakmelegítő rojtokkal

Sapka is van ám!
A sapkára még egy pompont is lehetne varázsolni, hiszen az is nagy divat ezen a télen. Kész pompont sajnos nem tehetek rá, pedig milyen egyszerű volna, de ehhez a két lilához egyik pompon színe sem illik.

Cakkos sapka

A sapka teteje
A fonalak innen vannak:
Soft fonal,  Sparkle Soft fonal.

A sapkáról bővebben: