2016. augusztus 19., péntek

Szatyor pólófonalból

Gondoltam,kipróbálom a pólófonalat is, miután a Bravo Big tárolókat elkészítettem.
Már több félig kész dolgot lebontottam, még szőnyeg is volt közte, végül úgy döntöttem, szatyorrá kell válnia.
Szatyor pólófonalból

Meg kell mondjam, rettentően nagy szerencsém volt,  mert kb. 1 méter fonal maradt. Jó ötletnek bizonyult, hogy 8 sort készítek a lyukas mintával. Fület is kialakítottam a horgolás közben.

Legközelebb készítek fényképet a horgolótűvel együtt, mert már megint nem tudom, melyikkel dolgoztam. Ugyanis a 8 mm-től kezdve a 15-ig minden tűvel kipróbáltam, és az az igazság, egyikkel sem tetszett. A fonal nagyon vastag, és ezért a rövidpálcás sorokban is nagy lyukak vannak, ha vastag tűvel horgolom, emiatt ha jól emlékszem a 12 mm-es lett a nyerő. (De lehet, a 10.)

Elkészült itt van, 40 dkg. :-)

Van kis alja is, ami a képen eléggé nem jól néz ki.
Mérete: kb 32 cm széles és 32 cm hosszú. A fülénél kicsit magasabb.

Leírás

20 láncszemmel kezdtem, a másodiktól mindegyikbe 1 rövidpálca, az utolsó láncszembe még 3, majd vissza a láncszemek másik oldalán, szintén mindbe 1-1, és az első rövidpálcához még 3.
A következő sorban a sarkoknál szaporítottam, tehát a két végén levő 4-4 rövidpálcánál van a szaporítás, úgy, hogy a középső kettőre nem, csak a két szélsőre horgoltam 2-2 rövidpálcát.
A 3. sortól már nem szaporítottam, ebben a sorban hátsó szálba öltött rövidpálcákat horgoltam.
A 4. sorban rövidpálcák vannak, semmi extra.
az 5. sortól kezdődik a hálós rész, sor elején 4 láncszem (3 az első egyráhajtásos  pálca helyett, plusz 1 az ívnek), *egy pálca kimarad, a következőre 1 egyráhajtásos pálca, 1 láncszem. *-tól ismételtem körben. A végén a kezdő 4 láncszem közül a 3.-ba öltve zártam a kört.
6-12. sor:  4 láncszem (3 az első egyráhajtásos pálca helyett, plusz 1 az ívnek), a pálcára pálca, a láncszem fölé 1 láncszem. A végén a kezdő 4 láncszem közül a 3.-ba öltve zártam a kört.
13. sor: 1 láncszem magasítás, minden pálcára és láncszemívbe 1-1 rövidpálcát horgoltam.
14. sor: 1 láncszem magasítás, minden rövidpálcára 1-1 rövidpálcát horgoltam.
15. sor: A fül elkészítése. Itt mindenképpen számold meg, hány pálcád van körben. Találd ki, mekkora fület szeretnél horgolni. Ezután számold ki, meddig kell horgolnod a rövidpálcákat, hány pálcát kell kihagynod ahhoz, hogy a fül középen legyen. Nálam 11 pálca lett kihagyva, fülé 12 láncszemet horgoltam. Vigyázz! Akkora láncszemeket horgolj, hogy bele tudj ölteni a következő sorban.
16. sor: minden rövidpálcára 1-1 rövidpálca, a láncszemekBE 1-1 rövidpálcát horgolunk.
17. sor: minden rövidpálcára 1-1 rövidpálca.

Akármilyen anyagból horgolod, ha beleteszel valamit a szatyorba, lefelé meg fog nyúlni! Vigyázz, nehogy akkora legyen, hogy a végén a földig érjen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése