2015. április 7., kedd

Horgolt felső színesben

Annyira megtetszett a már bemutatott Mystique tunic, hogy nagyon gyorsan el is kezdtem színes fonalból még egyet.
Burcum Batik 3514-es szín

A legkisebb méretet kezdtem horgolni, az ajánlott vastagságú fonalból, 6 mm-es tűvel.
A törzs részénél úgy tűnt, hogy ebben a fonalból több van, mint 6 mm-es tű :-) No és persze az is eszembe jutott, ha kicsit lazább lenne a felső, nekem is jó lenne.

Legalább felpróbálás céljából, ha túl feszesnek nyilvánítanám.

Az elgondolást tett is követte, és amikor már 5 sor készen volt a törzséből, megrántottam a szálat és lefejtettem. Ha igazi vagány lennék, persze az egészet újra kezdtem volna, de óvatos duhaj vagyok, és úgy gondoltam, a vállrész még hagyján, de a törzse az lehetne szélesebb is, és 7 mm-es tűvel biztos az is lesz.
Nem tévedtem.
Sőt, mint horgoláskor világossá vált számomra, a 7 mm-es tű jobban fekszik a Burcumnak, mint a 6 mm-es. Sokkal gyorsabban tudtam horgolni, nem pattant le a tűről a fonal.

Mystique Tunic Burcum Batik fonalból 
Burcum Batik fonalat itt találsz!

20 dkg fonal van a felsőben, ami persze még rövid, de segédemen egészen jól mutat.
Ha a színe fonal nem tetszik, próbálj meg a színétől elvonatkoztatni, és a formát nézni, no meg azt a jó hírt, hogy van olyan elérhető fonal, amiből 30 dkg felhasználásával el tudod készíteni akár magadnak, akár másnak a tunikát.

A tunika mintája olyan, hogy keresztben könnyen tud nyúlni, tehát ez a legkisebb méret, ami ha szövött anyag lenne, a fél felemre lenne elég (annál azért többre...), horgolva jó lesz. 100-110 cm-es mellbőség esetén is vállalható a legkisebb méret Burcum fonalból, 7 mm-es tűvel!

Ez a legkisebb méret hangsúlyozása azért fontos, mert itt a törzsrésznél 20 mintaegység van, ami miatt nem érzi úgy az ember, hogy egy örökkévalóság lesz a befejezésig eljutni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése