2013. július 8., hétfő

Nyári napellenző

Nyáron erősen süt a nap, meleg is van, a kalap lehet, hogy túl melegnek tűnik, de mégis jó lenne valami, ami egy kis árnyékot ad.
Erre való az itt látható napellenző.

Itthon levő fonalakból horgoltam, a színátmenetes fonal mellé fogtam egy szál krémszínű Cataniát is, így haladósabb volt a munka. 4,5 mm-es tűvel dolgoztam.
 
Mutatok egy képet, hogy milyen a két fonal együtt.

Minta közelről
 
Egy hajpánt félét horgoltam először, majd az elejére a napellenzőt.
 
Napellenző
 
Az ellenző a szokásos módszerrel készült: horgolás-bontás, horgolás-bontás.
Ebből érezheted, kész leírást ne várj róla. :-)
 
A fejre kerülő része nem nagy kihívás, a fejkerületnek megfelelő láncszemsorral kezdtem, amit körré kapcsoltam, és 6 sor félpálcát horgoltam rá. (Félpálca: ráhajtás, belebök, áthúz, 1 ráhajtással a 3 hurkot egyszerre lehorgoljuk.)
 
Az ellenző résznek kicsit ki kell terülnie, de vigyázni kell, ne legyen hullámos.
 
A képen látható ellenző harmadik próbálkozásra lett ilyen. Először eléggé tömörnek látszott már a második szaporítós sorban, ezért lebontottam. Utána kevesebbet szaporítottam, de  a végére úgy találtam, túl nagy az ellenző, két sorral nagyobb is volt, próbálkoztam rövidpálcasorral lezárni, majd anélkül, a végén teljesen visszabontottam.
 
A képen látható végeredmény: 4 soros ellenző.
 
Majd másik fonalból is horgolok egy ellenzőt, kicsit nagyobb méretben, mert ez gyermek méretű, a próbafejem se túl nagy, de még neki is lehetne egy cm-rel bővebb.
 
Más fonaltípusból biztosan máshogy alakul az ellenző szaporítása.
 
Itt az első sorban minden 3. pálcára került 2 egyráhajtásos pálca, a többire 1-1, a második sorban nem szaporítottam, a harmadikban minden 4.-re dupláztam, a negyedik sorban nem szaporítottam.
 
Ellenző szemből
 
Az ellenző ívét az adja, hogy a széleken 2 rövidpálca, 2 félpálca után jönnek az egyráhajtásos pálcák. Minden sort a fejpánt rész utolsó sorához rögzítek hamispálcával, és 1 láncszemmel fordulok.
 
A fentieket csak iránymutatónak írtam!
A te fonaladból nem biztos, hogy ez a szaporítás lesz a nyerő.

Meghorgolod?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése